Azt hiszem most már ideje lesz, hogy egy régi elmaradásomat behozzam, azaz feltegyek az oldalra egy "hogy készült" :) leírást is.
Azt javaslom, hogy a Varázslós és az Egyházas kiegészítőt egyszerre csináld meg. Akkor egy "kosszal" megvan minden, ráadásul a kalendárium így lesz jó.
Megpróbálom sorbavenni amiket csináltam, ha valamit kihagyok, akkor arra kérdezz rá egy levélben.
Minden ami az oldalon van az mérethelyes. Hacsak nem olyan programból nyomtatsz, ami a pontszámból és a felbontásból adódó fizikai méretet nem veszi figyelembe, akkor pontosan az eredetivel megegyező méretű nyomatoknak kell lenniük.
Az eredeti alapanyag kártyák kb.
6.75x4.35 cm méretűek. Ezért az összes
alapanyag, kereskedelmi árú és
fejlesztési kártya ilyen. Ez ugye
a keret, és nem a kártya rajzolata, mert az kisebb.
Az "Event Cards" 8.0x5.4 cm. (Nagyon ajánlom.)
A játékmező hatszögeit nem mértem soha, mert azokat magam scanneltem, ergó úgy jó ahogy van, hiszen nem végeztem rajtuk átalakítást. A számkorongokra, az építési költség kártyára, a leghosszabb kereskedelmi út kártyára és a legnagyobb lovagi hatalom kártyára ugyanez igaz.
A kalendárium képeit kaptam és csak kis változtatásokat végeztem rajtuk. A méretét most megmértem. A borító 13.4x6.9 cm és ugyanekkora a két lap egymás mellett. Mármint 1-1 Varázslós és Egyházas szint. A Varázslók és az Egyház kieg kártyáinak mérete is az alapkártyákéval megegyező. De megjegyzem, hogy az eredeti hatszög mezők között sincs szinte 2 teljesen egyforma :).
Akkor a nyomtatásról: Sajnos a papírok pontos típusát nem tudom megmondani, mert egyszerűen bementem egy jó papírboltba, aztán válogattam.
De:
1. Az összes kártya jó minőségű,
kb. az eredeti kártyákkal megegyező vastagságú és
keménységű nagyon fehér papírra
készült. Ezt gond nélkül viszi a legtöbb
tintasugaras nyomtató. Itt összeraktam 4 kártyát
egymás mellé két sorban, azaz összesen
8 lapot, egy képszerkesztő programmal. A pozicionáláshoz
a keretet használtam. Azaz először leraktam 8
keretet, majd minden keret közepére jött egy kártyalap.
A hátlapokat ugyanígy. Aztán először
kinyomtattam az előlapokat, aztán papír fordít és
a hátlapokat, de a keretek NÉLKÜL. Így
ha egy kicsit elrontotta a nyomtató, mert pl. ferdén
húzta a papírt, az nem olyan feltünő a
hátlapon, hiszen ott nincs keret. Ha több kártyalapot
tettem egy papírra, akkor már nagy volt az eltérés
a 3-4. sorban. Persze a papírra lehet nyomtatni fordított
irányból is, tehát nem ment sok pocsékba.
Természetesen a lapokat a saját nyomtatódnak
megfelelően pozicionálni kell. Ilyen kép, amin
2x4-es az elosztás azért nincs fenn a neten, mert
túl nagy volt a mérete. :( Bár gondolkozok
rajta, hogy megcsinálom pdf-ben és azt teszem fel.)
2. A kalendáriumból azokat a lapokat használtam amiken 4 db kalendáriumlap van, 2 Varázslós és 2 egyházas. Először kinyomtattam azt amin van keret a 4 lap körül. aztán megfordítottam a papírt és jött a mellette lévő lap, ami tulajdonképpen a hátoldala ezeknek. Itt sincs keret, direkt mert ha egy kicsit elrontja a nyomtató és pl. ferdén húzza be a papírt, akkor is a keret mentén vágom ki, és a hátoldalon mivel nincs keret nem feltünő. Itt egy különleges papírt használtam, ami egy kicsit olyan domborhatású, mintha nyomott lenne egy rácsos mintával. Féltem tőle hogy nem lesz elég jó a nyomat, de nem okozott gondot, a hatás pedig egyedi. Ez a kalendárium pontosan illeszkedik méretben az eredeti kalendárium mellé téve. A hordtáskáról készült (dicsekvős) oldalamon látható két "élő" játékkép, ott jól látszanak az asztalon ezek is.
3. A hatszög mezők, a citadellák és
a pékségek jó minőségű, de
vékony tintasugaras papírra készültek.
A nyomtatás után ezeket ráragasztottam nagyon
gondosan keménypapírra, mert ezeknek azt kartam,
hogy legyen tartása és "magassága".
Elég hosszan válogattam a papírt ide, mert
pontosan olyat akartam, mint a játék eredeti hatszög
mezői. Csak száradás után vágtam
ki ezeket! Ez nagyon fontos, mert különben nem illeszkednek
pontosan és a széleken nem is lehet jól ragasztani.
A tengeres és alap építési költség
kártyák is így készültek. Ezek
az 5-6 fős játékhoz kellettek, mert ahhoz én
csináltam ezt a kiegeket. Akkor még azt nem árulta
a Piatnik. Leghosszabb kereskedelmi út kártyát és
legnagyobb lovagi hatalom kártyát nem kellett csinálnom.
4. Számkorongok és söröskupák: ezeket a kártyalapokhoz hasonló papírra nyomtattam, mert itt nem kell hogy túl kemények és vastagok legyenek.
Én csináltam utakat, falu és város bábukat is fából, de az egyszerű mert ott vannak az eredetiek és csak le kell koppintani :). Mondjuk azért 2-3 hétig eltartott a festéssel együtt.
Sajnos a Varázslós és az
Egyházas kieg kártyalapjaiból nincs jobb nekem
sem, mert azokat nem magam scanneltem, de elhiheted hogy kinyomtatva
jól mutatnak, és a játéknak teljesen
megfelelnek. A szabálykönyvek és a kiegészített
almanach pdf-ben van fennt, azt könnyű kinyomtatni.
+ A kockák. Az eredeti kockákat már nem használjuk,
ami van helyette az látható az "Event cards" oldalon.
"Röviden" ennyi
:). Könnyen előfordulhat hogy kihagytam valamit, ha így
lenne akkor kérdezz bátran. Ha pedig valahol Győr
vagy Tata közelében laksz akkor az eredeti fájlokat
is szivesen odaadom, mert a neten lévőkhöz képest
az általam scanneltekből természetesen van jobb
minőségű is, csak sajnos itt is a méret
a probléma. A freeweb-en erősen korlátozzák
a feltöltéseket.
Hu, hát jó játékot, és
ha bármi még érdekel akkor írj!
Mike |